Egyszerű emberek

Reggel 1/2 6. Buszon. Kinn még sötét, és csend.

A párás ablakon az odakinn elsuhanó lámpák fénye is éppolyan álmosan ér el hozzám, mint amilyen álmos én vagyok. Gondolataimba merülve teszem meg az utat a melóba, mint minden reggel.
Ilyenkor szólni sem szeretek.
De van, aki szeret, van aki alig várja, hogy találkozzon a milliószor
látott kollégával, hogy végre kitárgyalhassa az aktuális izgalmas híreket.
Nem, nem akarom hallani, de megint elkerülhetetlen.
-Hajjaj, annak idején anyám hányszor kimosta apám igazolványait!
pédául egyszer épp azzal fogadott otthon:
"Jaj, lányom, lehet, hogy megint rosszat csináltam, kimostam apád horgászigazolványát!"
Hatalmas kacaj a jutalom.
Ez olyan poénos, minden kedves utastársnak hallania kell, hogy mennyire tetszett?
De legalább ne lenne ennyire erőltetett. Vagy akárcsak ilyen hangos.

A másik épp azt ecseteli, hogy 54 évesen eljutott végre addig,
hogy belekóstoljon a piacvezető energiaital gyártójának termékébe.
"-Jó-jó, csak nem tudtam tőle aludni."
Tényleg? Tecciktunni, hogy mi az a koffein?
Ja, hogy maga a pH értéket is csak a reklámból ismeri, de bizton tudja, hogy a szájban van!

Hát kérem... Ők egyszerű emberek.
De nem baj, ők így is boldogok.
Boldogok a sorozataikkal, boldogok, hogy egy rakat SMSt küldhetnek szavazat gyanánt a TVben kornyikáló, holnapra eltűnő sztárjaiknak, akiket maguk közül emelnek ki.
Boldogok, hogy mindig van, akit sztárolhatnak.
Eszükbe nem jut, hogy akár ők maguk is lehetnének ilyen sztárok.

A busz végre a megállóba kanyarodik, ahol én inkább egy nagyot szippantok a korareggeli levegőből, ahol inkább még élvezem a beszélgetések hátterét adó csendet.
"Egyszerű emberek..."
Aztán a jónép négyes oszlopba fejlődik a bejáratnál, mint a birkák, akik vágóhídra mennek, de ez nem zavarja őket, nagyokat kacagnak.

Elmosolyodok. Már engem sem zavar.
Új nap indul.