2006-08-31

Milyen kár...


Milyen kár, hogy egyedül voltam!
A helyszín a belváros és az otthonom közti út.
Időpont: 18:50-19:20

A belvárosból hazafele nem volt buszom. Miért is lenne pont akkor, amikor én ott vagyok és szükségem
lenne rá egy hosszú nap után...
De tudjátok mit? Nem bánom már.
Nem bánom, mert így láthattam a naplementét úgy, ahogy ember csak ritkán látja. Az emberek többsége szemlesütve vonulgat az utcákon dolga után sietve és nagyon ritkán néz fölfelé. Láttátok annak a háznak a tetejét, ami mellett nap mint nap elmentek? Ha megkérdezném, körül tudnátok írni? Emlékeztek az ablakaira? Láttátok már, ahogy a lemenő nap utoljára még bevilágítja a tetőt? Nem? Egyszer figyeljétek meg, a látvány leírhatatlan! Vegyétek a fáradságot és emeljétek fel tekinteteket, ne csak mereven a lábatok elé nézzetek! Álljatok meg egy pillanatra, ne siessetek! Vegyetek egy mély lélegzetet, és gyönyörködjetek a lemenő Nap utolsó fényeiben!
Néztem, ahogy a fény már egyre feljebb világítja csak meg a házak és fák tetejét, majd átadja őket a közeledő est homályának. 
Néztem, ahogy eltűnik, de tekintetem újra meg újra csak azt kereste,
hogy hol látszik még, melyik fán.
Aztán egyszercsak nem találtam semmi újat, lement a Nap,
csak a felhőkön látszott még fénye, ahogy egyre tompul, színtelenedik.

Este lett és én hazaértem. 

2 Comments:

Blogger Gr4ss blog said...

Azért a retinádra vigyázz a nagy nézésben :) (A lenygugvó napnak is van ám ereje!)

07:05  
Anonymous Névtelen said...

Írtam mailt... vazze... olvasd jólgyorsan!! :)

17:56  

Megjegyzés küldése

<< Home