2007-06-23

Ba-ba-ba-Balaton



A mai napot a magyar tenger környékén töltöttem a Gr4ss családdal.
Kora reggeli (nekem hajnali) indulással délelőtt érkeztünk vonattal Fonyódra. Itt körülnéztünk kicsit, aztán 10:00-kor áthajóztunk Badacsonyba. Itt ebéd, aztán megmásztuk a hegyet. Mit ne mondjak, egy kissráccal a nyakadban egész jó testmozgás. Marist Lili boldogította, ő őt cipelte felfelé, Lili pedig nekem mosolygott hátrafelé.

Így jutottunk el egészen a Kisfaludy-házig (Frodóval kicsit feljebb is, a Rózsakőig). Odafenn pihenő, fényképezés, visszafelé már könnyebben jön az ember lefelé.
Közben azért kiderült, hogy bármilyen híres is a badacsonyi vidék, azért akadnak elhagyott házak, olyanok is, amiknek én akkor is örülnék, ha történetesen nem az ország egyik leghíresebb hegyének világszerte ismert borvidékén állna. És mégis. Kitört ablakok, elhagyatott udvar. Kár érte.

Hajó vissza, közben nap kisüt, meleg érkezik. Érkezés, fürdés. Lili és Frodó bebizonyította, hogy nem minden gyerek fél a víztől, mindketten élvezték a dolgot, Frodó ki sem akart jönni, még akkor is tagadta hogy fázna, amikor már reszketett. Kicsit melegedtünk, aztán vonat, és haza.

Aztán itthon jött a fekete leves, ugyanis a Budapestről induló vonathoz nem volt busz, amivel hazajöhettem volna. Persze, anno a Zala Volán azzal kérkedett, hogy minden jelentősebb vonathoz van busz is, a menetrendet direkt úgy alakították. Hát, úgy látszik, hogy a Maestral nemzetközi gyorsvonat nem jelentős, csak lecsattog Zágrábig feltűnés nélkül. Najó, kb. 30-an elindultunk gyalog a belvárosba, ahol csak van busz is hazafelé. Van, csak az orrom előtt megy el, szóval ez se érhető el ezzel a vonattal. A következő busz pedig 35 perc múlva, szóval csüccs, én nem megyek gyalog, inkább megvárom. Szerencsére Orsy haverom épp arra járt, és hazahozott 28 perc után.
Összegzés: Remek napot tölöttem együtt Frodóékkal, egyedül a Zala Volán tett be nekem kissé.

Hát, köszönöm. (kinek így, kinek úgy)

Címkék: , ,

1 Comments:

Anonymous Névtelen said...

bammeg Nils papa, majdnem találkoztunk..:)

Gza

15:13  

Megjegyzés küldése

<< Home