Nincs megállás / Punish your machine

Az elmúlt másfél hét a meló szempontjából egy rohanás volt, túlórák, zsák pénz (naja).

December 6-a alkalmából Grass sógorral ellátogattunk ama nagy Budapestre megejteni az idei év koncertlátogatását: Front 242 a Sport Max 2-ben. Odaérve (és elkeveredés után tájékozódási pontot keresve megállva) Igor úgy döntött, hogy innen aztán sehova, nem megyünk tovább. Megmakacsolta magát, és nem indult el. Szerencsére tolásra simán beindult. Tankolás, majd megint tolás (THX, Grass), majd parkolás egy siugró sáncnak beilló utcában a biztonság kedvéért. Aztán összefutottunk Visage komával, irány a koncert. Igen. Front 242 először Magyarországon. A hangulat remek, a zene remek, a hangosítás néha túlzó, túlvezérelt, az LCD TV-k (látványelem) gyakran mutatták a "no signal" feliratot a hangerő miatt. De összeségében óriási. Utána kocsihoz vissza, persze nem indul. Kézifék ki, gyújtás rá, kettes vált, kuplungról le, és már száguldunk is haza.

Itthon kiderült, hogy ez nem egy átmeneti dolog, orvosolni kell. Szóval Zolika autót szerel, önindító kikap. Naja, szenvedés, levert kezek, lehetetlen pózok. Mint egy operáció. "Mint amikor boxkesztyűben tűt kell befűznöd miközben egy fát ölelsz át." Lényeg a lényeg: siker. Reparálás, másnap vissza az egész egy kicsit könnyebben. TÖKKÉLETES.

Most úgy nézek ki, mint egy pancser ezermester, leverve mindkét kezem, hála az orosz ipar találékonyságának amivel be lehet tenni valamit oda, ahonnan kivenni művészet.

Igor száll, az élet zajlik, csak egy kis pihenő kellene már, pár nyugodt nap. Semmi túlóra.

De persze ilyen is lesz, 20-tól szabadság.