Lásd,hogy színes a világ!

Pusztul a jó, porlad a szép.
Elrohanunk mellettük, nem vesszük észre őket. Az ember beleszürkül az igénytelenségebe, nem lát magától, láttatni kell vele. És itt a baj. Ha már más láttat valamit, akkor azt nem a saját valójában látjuk, nem egyéni nézőpontból, a valóság csak kitalált lehet, és valótlanná válik. Pedig a valótlanság értéktelen, csak az álmokban van létjogosultsága. A szürkeség elhidegülést jelent mindattól, ami magunkat is valósággá tesz, a saját gondolattól, a saját véleménytől, attól, hogy olyan dolgot is lássunk, amire nem hívja fel senki a figyelmünket, hogy ÉSZRE VEGYÜNK, MEGLÁSSUNK valamit. Pedig ez érték. Nem feltétlenül sodródni az árral, merni különbözni, látni, véleményt formálni, szabadon. Valóságot teremteni az elénk húzott valótlanságba. Színeket a szürkeség helyett.

Szépséget. Önmagunkat.